Kezdeti lépések az ezotéria felé
Katolikus családban nőttem fel, lelkesen jártam hittanra, imádkoztam, vasárnaponként templomba jártam. Elsőáldozás, hittantáborok és egy kiegyensúlyozott gyerekkor szerető családban. De már gyerekként találkoztam a meditációval, már nem emlékszem hogyan, de próbáltam meditatív pózban lenni és erősen koncentrálni, hogy ellazuljak. Találtunk cigánykártyákat is otthon a testvéremmel játék közben, és próbáltunk vele jósolni, de nyilván akkor még ez nem ment úgy ahogy később. Vagy nem igazán fogtam fel mit is csinálok. Illetve egy nyaralás alatt kipróbáltam a tenyérjósló gépet, és teljesen magával ragadott, hogy milyen jókat jósolt…
Még nem voltam 12, amikor egy kirándulás alkalmával a helyi plébános megalázott engem és a barátnőmet, akivel a buszon utaztunk, hogy fiataloknak szóló újságot mertünk olvasni az utazás alatt. Az egész busz hallotta, amint megalázóan beszélt velünk, kioktatott minket. Ettől nekem olyan bűntudatom lett, hogy szerettem volna hazamenni, de messze voltam az otthonomtól. Ez volt az első alkalom, hogy „rossznak” éreztem magam a helyi keresztény közösségben. Mindeközben valami hasonló zajlott a gimiben is, ahová jártam, az osztályfőnököm, akire felnéztem és a példaképemnek tekintettem, többször megalázott, beszólt és egy idő után ott is azt éreztem, hogy hiába tanulok kitűnően, nem vagyok elég jó. Most már felnőtt fejjel tudom, hogy nagyon érzékeny voltam, de ezekben a helyzetekben csak egy gyerek, és a felnőtteknek kellett volna látnia, hogy mennyire magamra veszek mindent.
Csalódásból a spiritualitás felé
Ebben a változékony időszakban kezdtem el felfedezni a helyi könyvtárban könyveket a tenyérjóslásról. Teljesen beleástam magam, mint ahogy a horoszkópokat is elkezdtem olvasni a különböző újságokban. Rengeteg könyvet olvastam, Szerb Antal, Szepes Mária, Jókai Mór… Rajtuk keresztül egyre közelebb kerültem a szabadkőművesség és különböző más ezoterikus irányzatokhoz is. Ezzel nem azt akarom írni, hogy ne olvassunk ezektől az íróktól, csak lehet hogy én túl korán találkoztam fogalmakkal, amikkel nem tudtam mit kezdeni. Még csak 12 éves voltam, amikor volt egy álmom arról, hogy egy kastély/vár pincéjében csuklyás alakok egy hatalmas könyvtárba vezettek, és levettek számomra egy könyvet. A könyv címe Alkímia volt, és innentől kezdve meg voltam róla győződve, hogy nekem ez az utam. (Most már tudom, hogy nagyon sokunknak kezdődött így az ezoterikus útja, egy ártatlannak tűnő álommal…) Innentől kezdve rendszeresen álmodtam, sokszor voltak jósló álmaim, rendszeresedett az inszomniám, egyre mélyebb depresszióba süllyedtem, és még mindig csak 14 éves voltam. Ekkor volt egy lidércnyomásos álmom, egy sötét alak megpróbált megfojtani félig ébrenlét alatt. Amikor kiszabadultam a szorításából, megkértem a szüleimet hogy vigyenek el orvoshoz. Elvittek neurológushoz, pszichiáterhez és pszichológusokhoz is. Próbáltak mindent megtenni, hogy segítsenek nekem. Abbahagytam a temlomba járást, úgy döntöttem, hogy nem leszek bérmálkozó és felkerestem egy református lelkészt a gimimhez közel, hogy szeretnék inkább református lenni. De őket is otthagytam, és egyre többet látogattam az ezoterikus könyvesboltot a gimnázium mellett, ahol rendszeresen kártyát húztam. Majd megvettem az első Tarot kártyáimat, és egyre több Édesvíz Kiadós könyvt vásároltam a zsebpénzemből. Ekkor még mindig jótanuló voltam, de a konfliktusom az osztályfőnökömmel annyira elmélyült, hogy osztályt váltottam.
Egyedül éreztem magam, nehezen tudtam beilleszkedni az új osztályba és egyre többet kezdtem lógni az órákról. Ennek ellenére jól teljesítettem az iskolában, nyelvvizsgáztam, és készültem a felvételimre. Egy osztálykirándulás alkalmával pedig szellemet idéztünk a saját magunk által csinált quija táblával. Nagyon félelemetes volt, de akkor még nem sejtettem, hogy mennyi mindent nyitottam meg ezáltal…
Ekkoriban elkezdtem jógázni is, illetve mindenféle kártyajóslást is tanultam. Olvastam a különböző archetípusokról, álomfejtésről és egyre jobban belekerültem ebbe az örvénybe.
Főiskolai évek – avagy elmélyülés az ezotéria világában
Annak ellenére, hogy egyre mélyebbre ástam magam a spirituális tanokban, felvettek egy jónevű gazdasági főiskolára. Ekkor már napi szinten vetettem Tarot kártyát magamnak. Itt ismerkedtem meg egy lánnyal, aki jógázott, buddhista közösségbe járt és vegán ételeket evett. Ez akkoriban még nagyon különleges volt, és elkezdtem őt mindenben követni és nagyon felnéztem rá. Ő ekkoriban tanult asztrológusnak is. Egymásnak jósolgattunk és beszéltünk arról, hogy mennyire felesleges a főiskola és hogy inkább ezoteriából szeretnénk megélni. Elkísértem őt egyszer egy Prána Nadi tanfolyamra, ahol egy „beavatásban” is részem volt. Furcsa melegség áramlott végig a testemen, de nem éreztem magam egyáltalán annyira jól a kurzus után. Viszont ez elindított afelé, hogy egyre több könyvet és kurzust vettem. Jógáztam, meditáltam és bár hittem továbbra is Istenben, nem jártam semmilyen közösségbe. Egészen addig, amíg el nem határoztam, hogy betérek zsidónak. Ez évekre lekötötte a figyelmemet, héberül tanultam, zsidó közösségekbe jártam és elkezdtem foglalkozni a Kabbaláh-val is. Valahogy mindentől olyan különlegesnek, másnak és ettől felsőbbrendűnek éreztem magam. Emiatt (is) hoztam meg rengeteg olyan döntést, amivel anyagi nehézségbe taszítottam magam és ellehetlenítettem azt, hogy jó munkahelyet találjak. Ezek a rossz döntések a mai napig kísértenek még így több mint 15 év távlatából is. Nagyon sok embert megbántottam azzal, hogy úgy viselkedtem, mintha mindent én tudnék a legjobban. Mert akkor tényleg ezt gondoltam, hogy „spirituálisként” én felette állok azoknak, akik nem tudnak semmit az ezotériáról.
Külföldi lét, még több spirituális tévelygés
Külföldre kerültem, ahol leginkább hasonló, spirituális gondolkodású barátokat találtam. Ezek nem segítettek abban, hogy hátrahagyjam ezeket a tévelygéseket, csak még inkább elmélyültem mindenben. Nem is részletezem tovább, hiába szereztem még több diplomát, még több tudást, a napi kártyavetéseknek köszönhetően a karrierem romokban volt, adósságokat halmoztam fel (diákhitel főként) és még így is rengeteget költöttem spirituális könyvekre, kurzusokra és elvonulásokra. Elkezdtem pénzért kártyát vetni és egyre több vendégem lett. Majd többször nekiláttam, hogy könyvet írjak a Tarot-ról, de sosem sikerült.
A szerelmi életem is romokban hevert, borzasztó párkapcsolataim voltak, többen kihasználtak és megsebzettnek éreztem magam. Krónikus betegségeim lettek, amikből a mai napig nem sikerült meggyógyulnom. Többször gondoltam azt, hogy közel a vég, rettegetem a halálos betegségektől. Többször „megálmodtam” hogy majd találkozom az „ikerlángommal”. Majd valóban találkoztam a párommal, aki egy teljesen racionális és pragmatikus életszemléletet követett már akkor is. Ő volt az első lépés afelé, hogy felhagyjak minden ezoterikus tevékenységgel. Főleg azért, mert nem olyannak tűnt, mint a férfi az álmomból.
Eközben sokat utaztam, eljutottam Indiába ahol egy jógatanár képzésen szembesültem először azzal, hogy ezt nem akarom tovább csinálni. Se a kártyát, se a jógát – semmit. Ott abban az indiai kis faluban csak szerettem volna visszatalálni a gyökereimhez, ami a kereszténységet is jelentette.
Az igazi kiábrándulás akkor jött amikor az egyik legjobb barátunk meghalt rákban és a párommal elvesztettük a kisbabánkat is. Egyre terhesebbé vált számomra az, hogy mindig én voltam a társaságokban a „furcsa”, aki kártyát vetett, asztrológiával foglalkozott, jógázott stb. Változtatni akartam.
Az utolsó években rendszeresedtek a rémálmaim, halottak jelentek meg az álmaimban segítséget kérve, és én szerettem volna segíteni. Ezért beleástam magam abba is, hogyan vegyük fel a kapcsolatot a halottakkal. Ezután már csak villanynál tudtam aludni. A doktorimat kezdtem csinálni, amikor összeismerkedtem egy hasonló témában kutató lánnyal, aki hindu lévén próbált áttérni a kereszténységre. Az ő hite segített abban, hogy szép lassan visszataláljak a saját vallásomhoz, Istenhez és újra hinni tudjak Jézusban, a mi Megváltónkban. Ezért nem tudok eléggé hálás lenni az Úrnak, hogy vezetett és segített amíg ki nem találtam az ezoteria útvesztőiből.
Amikor megfogant a kisfiunk, akkor kezdtem el rendszeresen olvasni a régi Bibliámat. Megnyugvást találtam abban, ha imádkoztam. Szép lassan megszűntek a szorongásos problémáim, jobban aludtam és már nem rettegtem mindennapi tevékenységektől mint például egyedül sétálni az utcán vagy autóban ülni… Újra szabadon tudtam lélegezni.
Jelen – a kereszténységben
Most pedig egy helyi keresztény közösség tagjaként erősítem a hitem és készülök a bérmálkozásomra. Sokszor gondolok arra, hogy mennyi minden történt volna másképp, ha nem tévelyedek el. Nagyon sok szenvedésben volt részem, és a nagy részét én idéztem elő magamnak azzal, hogy a Tarot és asztrológia útmutatásait követtem. Már nem mehetek vissza az időben, de szeretném, ha a történetem tanulságul szolgálna mindazoknak, akik ebben járnak. A spiritualitás izgalmasnak tűnik, de a sötét erők álcázzák magukat a „fény” munkásainak és az egónkat erősítve próbálnak minket meggyőzni arról, hogy jó úton járunk és különlegesek vagyunk.
De csak Jézus tud nekünk segíteni, és egyedül attól vagyunk különlegesek, hogy Isten gyermekeiként az Ő akaratát teljesítjük be.